8. FEJEZET

Alex másnap talán nagy áttörésben reménykedett, de végül második nekifutásra sem jutottak semmire. Call a nap felét Constantine jegyzeteinek tanulmányozásával töltötte. A noteszt olyan takaros írás töltötte meg, hogy a fiú teljesen elkeseredett a saját macskakaparása miatt. Úgy gondolta, hogy ha már valaki más lelke került belé, akkor igazán megkaphatta volna az illető gyöngybetűs kézírását is. Constantine rengeteg számot jegyzett le, kísérleteket és méricskélést jelezve, úgy tűnt, a káoszt vizsgálta. Meghatározta, mennyi az ahhoz kellő minimális energia, hogy káoszsújtottként keltsen életre valakit, azután listát írt arról, miként lehet tovább finomítani a módszert, több káosz felhasználásával és a lélek óvatosabb kezelésével.

A beszéd lehetővé tétele is a kifinomultabb technikák közé tartozott, ami bosszantotta Alexet.

Ám úgy tűnt, hogy Constantine képtelen volt meghatározni vagy újjáalkotni a szellemet: a lényeget, ami hiányzott a halott emberekből. Hiába erősködött Joseph mester, hogy annak idején már közel jártak az áttöréshez, Call semmit sem látott a kísérletekről készült feljegyzések között, ami megerősítette volna ezt.

Constantine-nak végül azt az egyet sikerült elérnie, hogy átültette a saját lelkét valaki más testébe. Ez lenyűgöző mágia volt, és megmentette Constantine életét, de nem szolgált holtak feltámasztására.

Aznap este a vacsoránál Jasper és Tamara mindketten olyan izgatottnak tűntek, amit Call sehogy sem értett. Mintha majd szétvetette volna őket valami különös energia, és a lány folyton jelentőségteljes pillantásokat vetett Callre, lopva mutogatva neki a házi készítésű tészta fölött. Ám a fiúnak fogalma sem volt, hogy mégis mit próbálhat megértetni vele.

Anastasia állítására gondolt, miszerint Tamara bele van zúgva. Tény, hogy amikor még Call tetszett Celiának, a lány egy csomó érthetetlen és megmagyarázhatatlan dolgot művelt. Anastasiának talán mégiscsak igaza volt... Ám ez még mindig nem magyarázta meg, mégis mit akarhatott most tőle Tamara.

– Remekül haladtunk ma – hazudta Alex. Úgy nézett Joseph mesterre, mint aki dicséretben reménykedik.

A mágus azonban csak Callt figyelte.

– Ne erőltesd a dolgot! – mondta neki. – Nyugalom! Megvan hozzá a képességed.

Call továbbra is a lányra meredt. Tamara a padlóra mutogatott, aztán futást jelzett. Call semmit sem értett. A futásból sejtette, hogy a menekülésükről lehet szó, de fel nem foghatta, mi köze van annak a padlóhoz.

Azt tátogta a lánynak: Szökés? Tamara erre lelkesen bólogatott, és megismételte a mozdulatokat. Call teljesen összezavarodva arra gondolt, hogy a lány talán az asztal alatt heverésző Harcebre céloz. Csak nem azt akarja, hogy küldjék el a káoszsújtott farkast segítségért? Call ezt igencsak képtelen ötletnek vélte.

Vagy talán Harceb tényleg képes lenne megszökni, aztán valahogy segítséget hozni? Tamara komolyan rájött volna, hogyan lehetséges ez?

– Biztos vagyok benne, hogy tudunk fejleszteni a technikán – magyarázott tovább Alex. – Szerintem módosíthatunk a varázslaton.

Tamarára pillantott, mintha azt remélte volna, hogy sikerül lenyűgöznie a lányt. Callt ettől elöntötte a pulykaméreg. Már nem a lány mutogatását figyelte, hanem Alexre meredt, legszívesebben behúzott volna neki egyet.

Call féltékeny és irigy volt. Irigykedett Alexre, amiért olyan srác volt, akit általában bírnak az emberek. Pedig Call tisztában volt vele, hogy Tamara teljes szívéből gyűlöli Alexet, hiszen megölte Aaront. Ráadásul gyanította, hogy ha ez nem történt volna meg, a lány még akkor is utálná a nővére volt pasiját, amiért megríkatta Kimiyát. Call mindezt pontosan tudta, mégsem érezte tőle jobban magát.

Akár tetszett Call a lánynak, akár nem, az most nem számított. A lényeg az volt, hogy Tamara tetszett őneki.

Igen, tetszett neki a lány, és tudta, hogy ezt el is kell mondania neki.

– Na... – szólt Jasper, megtörve a feszült csöndet. A tálaló felé intett. – Ki kér csokitortát?

Vacsora után Jasper – híven a tervéhez, miszerint megpróbál Joseph mester kegyeibe férkőzni – megkérte a férfit, nem mutatná-e meg neki, hogyan lehet létrehozni levegőből olyan erőtereket, mint amik az ablakokat védték. Alex, mint légmágus, azonnal felajánlotta, hogy segít megtanítani a módszert.

– De tudod – tette hozzá az idősebb srác nyilvánvaló kárörömmel –, ezt az infót nem használhatod majd arra, hogy megszökhess. Nagyon komoly varázslat, nem gyerekjáték. Egyébként is, hiába jutnál ki a házból, a szigetet semmiképpen sem hagyhatnád el.

– Jaj, dehogy, ilyesmiről szó sincs! – tiltakozott Jasper.

– Eszembe sem jutott, hogy megpróbáljak elszökni.

Joseph mester elnéző mosolyt vetett rá.

– Hát persze hogy nem. Na, gyere! – Bementek az egyik szobába gyakorolni.

Abban a pillanatban, hogy azok hárman eltűntek, Tamara megragadta Call kezét.

– Gyere velem! – sziszegte, és kirángatta a fiút az étkezőből, be a társalgóba. Becsukta az ajtót, és nekidőlt.

– El kell mondanom neked valamit – mondta, és körülnézett, mintha netán bujkálhatna valaki a sötétben, hogy meglesse őket. Egy újabb pasztell árnyalatú ruhát viselt, ez halvány barackszínű volt, csipkés szoknyával.

Eljött hát a nagy pillanat. Épp azt készült elmondani Callnek, hogy belezúgott.

Call bepánikolva arra gondolt, hogy meg kéne előznie a lányt a vallomással. Mert tudta, hogy amint Tamara beszélni kezd, ő csak hebegni-habogni bír majd, és tuti hülyét csinál magából. Attól tartott, ahelyett, hogy megfelelően tudna válaszolni a lány vallomására, a végén egy szót sem bír majd kinyögni.

– Tetszel nekem! – bökte ki hadarva. – Szerintem nagyon szép vagy, és nagyon tetszel nekem, és mindig is tetszettél, még akkor is, amikor még nem igazán bírtál engem. Bátor és okos és csúcs vagy, és azt hiszem, most már be kéne fognom.

– Alagutak futnak a ház alatt – mondta Tamara szinte ugyanabban a pillanatban.

Call lába alól mintha kicsúszott volna a talaj. A lány ezek szerint mégsem szerelmet akart vallani neki. Most pedig Tamara úgy nézett rá, mintha valami különös bogár lenne, amit még sosem látott.

A fiúnak az arcába szökött a vér.

– Alagutak? – ismételte kábán.

– Jasper meg én kihallgattuk Hugót és Joseph mestert, miközben beszéltek róluk. Mint kiderült, azokon át érkeznek ide szállítmányok, és készleteket is tárolnak odalent. Josephék katakombának nevezték őket. – Kissé mereven beszélt, mintha teljesen megdöbbentették volna Call szavai.

– Ó! – mondta Call, akinek csak most esett le, mit mutogatott Tamara vacsora közben. – Azt mímelted az asztalnál, hogy az alagutakon át talán megszökhetnénk.

– Ja, ezt próbáltam jelezni – felelte a lány. – De ahhoz előbb fel kell derítenünk a katakombákat, és ha le akarunk menni, akkor most kell megtennünk. Amíg Jasper lefoglalja Joseph mestert. Majd később mindent megbeszélünk!

– Részemről mehetünk – mondta Call, és igyekezett úgy tenni, mintha mi sem történt volna. – De nem kell beszélnünk arról, amit az előbb mondtam. Úgy értem, soha, de soha.

Anastasia mégiscsak tévedett... teljesen el volt tájolva. Tamara egyáltalán nem volt belezúgva Callbe. Még csak nem is tetszett neki a fiú.

Call csakis azért hitte el az asszony szavait, mert szerette volna, ha ugyanúgy bejön a lánynak, ahogy Tamara neki.

A lány kis mosolyt villantott rá, majd elment Call mellett, és a szoba közepére lépett. A padlón vastag perzsaszőnyeg hevert. Tamara nekilátott felcsavarni, és a szőnyeg alól egy csapóajtó négyszöge bukkant elő. A lány felnézett.

– Gyere, segíts!

Call odament Tamarához, és letérdelt mellé, amitől fájdalom hasított a lábába. Jó néhány percig küszködtek az ajtóval, hiába kerestek rajta kilincset vagy fogantyút, amivel kinyithatnák.

A fiú végül az ajkába harapott.

– Megpróbálok valami mást – mondta Tamarának.

Az ajtóra tette a kezét, és teljes erőből összpontosított arra a fajta káoszmágiára, amit az utóbbi napokban gyakorolt: a keresgélésre a semmiben, a tapogatózásra a káosz vad, örvénylő ürességében. Magához húzta ezt a sötétséget, mintha füstöt markolt volna, majd hagyta, hogy kiáradjon a kezéből.

A csapóajtó koromfeketébe borult, mintha tinta ömlött volna rá. Megremegett Call keze alatt, majd eltűnt, elnyelte az üresség, és feltárult alóla a mélybe vezető létra.

Tamara nagyot fújt.

– Nehéz volt? – kérdezte suttogva.

– Nem – válaszolta Call. Igazat mondott. Régebben nehéznek találta a káoszmágiát, mostanra azonban egyre inkább olyan volt ezzel varázsolnia, mint bármelyik más elemmel. Fogalma sem volt, hogy ennek meg kéne-e rémítenie, vagy sem.

Egyedül az volt a gond, hogy Call épp most tüntette el a padló egy részét, így hiába terítik majd vissza a szőnyeget a helyére, ha valaki óvatlanul lép rá, belezuhan a lyukba. Ám jelen pillanatban az összetört szívű fiú nem igazán tudott még emiatt is aggódni.

Egyre csak azt hajtogatta magának, hogy legalább még mindig barátok Tamarával. Hogy történjék bármi, legalább örökké barátok maradnak.

Lemásztak a létrán, és egy hosszú, sötét, kőfalú alagútba jutottak. Rufus mester mindig is azt tanította Call-nek, hogy a káosz önmagában nem gonosz. Hogy ugyanolyan elem, mint az összes többi. Ám sok-sok helyen a krétorokat még csecsemőként meggyilkolták, mivel a káosz ereje iszonyatos pusztítást képes okozni. Anastasia ezért költözött a fiaival Amerikába, nem sokkal a születésük után, hogy megmentse Constantine életét.

És lám, mi lett a vége.

Tamara kis lángot gyújtott a tenyerében. Ennek fényénél tájékozódtak, a narancssárga lángocska segített eligazodniuk a kanyargós folyosókon, megmutatta nekik az ezekről nyíló számos szobát. A legtöbbjük üres volt. Néhányban felstócolt ládákat vagy üvegeket tároltak, amik nyilvánvalóan elementálok elzárására szolgáltak. Az egyik szobában egy halom acélláncot találtak, amit Call felismert: Joseph mester egyszer ezzel ejtette foglyul Aaront.

Tamara megállt az egyik ajtó előtt.

– Ide – szólt fojtott hangon.

Beléptek, és Call azonnal meglátta, mit vett észre a lány. Az egyik falon íj és nyíl lógott, a másik falhoz pedig egy hegyes lándzsát támasztottak. A helyiséget a legkülönfélébb tárgyak töltötték meg: könyvek, fényképalbumok, fiúruhák, bútorok, sportfelszerelés.

Call jeges görcsöt érzett a gyomrában. Tamara felemelt egy tőrt, amibe azt a monogramot vésték: JM.

– Jericho Madden – szólt Call. – Ezek nyilván Jericho cuccai.

– Mit keresnek itt? – értetlenkedett a lány.

Call a homlokát ráncolta.

– Constantine biztos mindent meg akart őrizni a tesójának, arra az esetre, ha tényleg sikerül feltámasztania.

A holmik több mint húsz éve lehettek itt. És most, hogy Jericho teste elpusztult, még jó sokáig fognak idelent porosodni.

Call akaratlanul is arra gondolt, hogy vajon hol lehet most Aaron holmija, de erről nem beszélhetett Tamarával. Hiszen a lány egy ilyen kérdésből nyilván rájött volna, hogy Call tényleg szeretné megpróbálni életre kelteni Aaront.

Aaront, aki tuti nem nevette volna ki Callt, ha megtudja, mekkora hülyét csinált magából Tamara előtt.

Na, jó, Aaron sem volt tökéletes. Talán mégiscsak kinevette volna.

Call elhessegette az összes ilyen gondolatát, és nekiállt körülnézni a szobában, a felhalmozott holmik között. Talált néhány iskolai füzetet, pár regényt, aztán egy kicsi, bőrkötéses noteszt, aminek borítóján nem volt semmilyen jelzés. Kinyitotta. A kézírás tizenéves fiúra vallott. A lapok szélét gyíkokat és a fiú tanonctársait ábrázoló rajzok borították. Constantine feljegyzéseivel ellentétben ezeket az oldalakat nem csupán elméletek és kísérletek száraz leírásai töltötték meg.

Egy különleges projekten dolgozom Joseph mesterrel és Connal. Rufus mester adta nekem ezt a noteszt, és azt mondta, készítsek jegyzeteket a munkánkról, úgyhogy ezt fogom csinálni. A krétor testvérének lenni egyelőre azt jelenti, hogy mindenben Conhoz kell igazodnom. Szinte már nem is tekintenek engem önálló mágusnak. Mindenki csak Con ellensúlyaként gondol rám. De valójában senki sem akarja tudni, milyen furcsa érezni, ahogy a lelke mintha el akarná szívni az enyémet.

Call borzongva tartotta fel a noteszt, hogy megmutassa Tamarának.

– Jericho naplót vezetett – mondta a lánynak.

Tamara felvonta a szemöldökét. Épp egy polaroid fotót nézett, amit most Call felé fordított. A képen Anastasia volt két fehérbe öltözött kisfiúval. A nő nem mosolygott. Virágos ruhát viselt, és a fűben ült. Tamara megfordította a fotót. Valaki ráírta az évszámot a hátára.

Call sóhajtott, mert tudta jól, mi lett a fiúk sorsa. Bedugta a naplót a flanelinge zsebébe, hogy majd később elolvassa.

– Talán van itt valami, ami a hasznunkra lehet – mondta a lány. – Valami, amit Joseph mesterék megtartottak, de nem akarnák, hogy a kezünkbe kerüljön.

– Mondjuk, mint egy tornádótelefon? – kérdezte Call, és a Rufus mester asztalán lévő varázseszközre gondolt, amivel kapcsolatba lépett az édesapjával pár éve, miután a Magisztériumba került.

– Az túl szép volna ahhoz, hogy igaz legyen – felelte Tamara.

Egyre csak kerestek-kutattak, de semmi mást nem találtak, ami hasznosnak tűnt volna. Más nem is tűnt érdekesnek, csupán néhány régi könyv valaha volt krétorokról a világ különféle pontjairól meg az állítólagos tetteikről. Akadtak a krétorok között olyanok, akiket afféle neveken ismertek, mint a Lelkek Kaszása, a Vérszomjas Vércse, az Emberfaló, a Halál Agyara, Luxembourg Ostora vagy épp az Arcarató. Nyilvánvalóan ezek inspirálták Constantine-t, hogy felvegye a „Halál Ellensége” nevet. A krétorok közül többen is azzal hencegtek, hogy fölfedezték a halhatatlanság titkát meg egyéb rémisztő dolgokat is, de a könyvek természetesen nem árulták el ezeket a titkokat.

Tamara végül fölállt a székről, amire leült a könyveket olvasgatni.

– Azt hiszem, most már vissza kéne mennünk, mielőtt bárki is észreveszi, hogy eltűntünk – mondta.

Call bólintott, és egyszeriben feszélyezte a tény, hogy négyszemközt vannak, miután az imént kiöntötte a lánynak a szívét. Most nem terelhette el a figyelmüket sem Jasper a gúnyos megjegyzéseivel, sem Joseph mester vagy Alex a hátborzongató bámulásukkal. Magukra maradtak, csak ők ketten.

– Figyelj, Tamara... – szólt. – Mindaz, amit az előbb mondtam, hülyeség volt. Én nyilván soha nem tetszettem neked, ha valaki igen, az legfeljebb Aaron lehetett. Talán nem is direkt mentettél meg engem helyette. Nyilván nagyon bánod a történteket.

A lány feléje nyúlt, és megfogta a kezét. Callben nem is tudatosult, mennyire átjárta a hideg, amíg meg nem érezte Tamara bőrének melegét.

– Minden éjjel rémálmaim vannak amiatt, hogy nem mentettem meg Aaront. De Call... Nem bánom, hogy megmentettelek téged.

A fiú nem kapott rendesen levegőt.

– Nem bántad meg?

Tamara feléje hajolt. Majdnem egymáshoz ért az arcuk. Call látta az apró, csillogó medált a lány nyakláncán: Fátima kezét.

– Azt hittem – szólt Tamara hogy tudod, mit érzek irántad.

– Hogy mit érzel? – Call nem akart hinni a fülének, nem is bírt válaszolni, csak a hallottakat ismételgette. Tamara most már mindkét kezét fogta, pontosabban idegesen szorongatta. Sötét szeme tágra nyílt, és a fiúra szegeződött.

– Call – mondta Tamara, mire a fiú megcsókolta. Később nem is tudta biztosan, honnan vette ehhez a bátorságot, vajon miből gondolta, hogy jó ötlet. Fogalma sem volt, milyen ösztön súgta neki azt, hogy a lány nem fogja pofon vágni, vagy még rosszabb, közölni vele, hogy nagyon jó barátjának tartja, de nem érez iránta ennél többet.

Ám semmi ilyesmi nem történt. Tamara halk hangot adott, aztán egy kicsit máshogy helyezkedett. Az egyik pillanatban még nem történt más, mint hogy Call idegesen Tamara ajkára nyomta a száját, aztán egyszeriben már valami sokkal többről volt szó. Olyasmiről, amitől a fiú úgy érezte, hogy menten felrobban a szíve. A lány gyengéden az arcára simította mindkét kezét, és a csók olyan sokáig elhúzódott, hogy Callnek már csengett tőle a füle.

Végül elhátráltak egymástól. Tamara kerülte Call pillantását, de örömtelinek tűnt. Call pedig boldog volt. Aaron halála óta először érzett boldogságot.

Szinte el is felejtette, milyen érzés ez.

Most csókolóztam életemben először, erre ennek pont a Halál Ellenségének menedékében kellett megtörténnie, egy olyan szobában, ami a halott tesója holmijaival van tele – gondolta Call. Tipikus!

De még ezt sem bánta. Egy pillanatra semmit sem bánt.

– Menjünk! – mondta Tamara. Végre megint Call szemébe tudott nézni. – Mielőtt még bejön valaki a társalgóba, és észreveszi, hogy kinyitottuk a csapóajtót.

Call nem értett egyet. Ő úgy gondolta, hogy itt kellene maradniuk, és csókolózni még egy kicsit. A csókolózás szörnyen alulértékelt tevékenység volt, legalábbis maga Call szörnyen alulértékelte, egészen mostanáig.

Tamara kézen fogta, mire a fiú eléggé kábán követte őt, ki az ajtón és végig a folyosókon. Egy pillanatra sem engedték el egymás kezét. Call ezt is meglepően király érzésnek találta. Valahányszor befordultak egy sarkon, Tamara megszorította az ujjait, amitől kis villámok cikáztak végig a fiú karján.

A társalgóba vezető létrához érve kénytelenek voltak elereszteni egymást. Tamara mászott fel elsőnek, Call pedig követte, és egy darabig lefoglalta őket, hogy rendet tegyenek a szobában, olyan látszatot keltve, mintha ott sem jártak volna. Találtak néhány deszkát, amivel betakarhatták a lyukat, és remélték, hogy a hevenyészett fedés elbírja valaki súlyát.

Kiosontak a szobából, és felsiettek az emeletre. Call már épp Tamara kezéért nyúlt volna, hogy fogja még egy kicsit, amikor Jasper bukkant elő a félhomályból.

– Ti meg hol voltatok? – faggatta őket.

Call bosszúsan meredt rá. Jasper folyton a romantikázásról magyarázott – azt hitte volna az ember, hogy észreveszi, ha valahol láb alatt van. Bár az is igaz, hogy Jasper sosem volt tudatában a számos súlyos jellemhibájának.

– Felderítettük a katakombákat, ahogy terveztük – válaszolta a lány, a pincék felé biccentve. Ebben a pillanatban Callnek eszébe jutott, hogy Jasper meg Tamara az egész napot együtt töltötték, és mindenfélét tervezgettek.

Ismét elfogta a féltékenység, pedig épp most csókolózott Tamarával. Elvégre Jasper a lány régi barátja volt, ráadásul valahogy sikerült elhódítania a legutóbbi csajt, akinek tetszett Call.

Ez a gondolat Callt hideg zuhanyként érte. Egyszeriben több dologra is rádöbbent: 1.) A csókolózás hülyeségi kábulatot teremt, ami legalább tíz percig eltart. 2.) Most, hogy a kábulat elmúlt, a fiúnak fogalma sem volt, mit is jelent az iménti csókjuk Tamarával. 3.) A leghalványabb elképzelése sem volt róla, hogy most mit kéne csinálnia.

Hirtelen erős késztetést érzett, hogy megragadja Jasper grabancát, és kiszedje a srácból az összes titkát romantika terén. Eddig röhejesnek találta Jasper szövegelését, most viszont csupa fül lett volna, ha a srác hajlandó megosztani vele a tapasztalatait.

– Hát, én húztam az időt, ameddig csak tudtam, de jobb lesz, ha sürgősen visszamegyünk a szobáinkhoz, mielőtt Joseph mester észreveszi, hogy eltűntetek – morgott Jasper. Ám ezzel mintha el is múlt volna a bosszúsága. – Találtatok valamit?

Tamara bólintott. Ő és Jasper szapora léptekkel elindultak a rózsaszín szoba felé, Call viszont hátramaradt. Furcsának érezte, hogy megint egy szobában aludjon a lánnyal. Eszébe jutott, hogy a rézévben is egymás mellett aludtak egy tábori ágyon, Alastair garázsként szolgáló pajtájában. Az is kissé fura volt, de semmiségnek tűnt ahhoz képest, hogy milyen lenne most egy szobán osztozni.

Tamara gyönyörű, bátor és csodás volt. Call úgy gondolta, hogy a lány egy igazi hőst érdemelne, mint amilyen Aaron volt, vagy legfeljebb egy szemét arisztokrata csavarhatná el a fejét, mint mondjuk Jasper. Még mindig nem bírta felfogni, hogy tényleg tetszik a lánynak, pedig ő előbb abban reménykedett, hogy így van, aztán meg biztosra vette, hogy lehetetlen.

Szúrós tekintettel sandított Jasperre, és a szemét arisztokratákon bosszankodott, miközben letelepedett a matracára a földön. Tamara bement a fürdőszobába, aztán lila pizsamában jött ki, a vállán fodrokkal.

Elég volt a lányra néznie, hogy új, pánikoló sajgás költözzön a mellkasába. Azt az egyet határozottan tudta saját magáról, hogy bármilyen jó dolog történik az életében, egész biztosan képes tönkretenni.

– Mit találtatok? – kérdezte Jasper.

– Jericho naplóját – felelte Call. – Még nem olvastam el, de talán akad benne valami érdekes. – Elhallgatott, mert rádöbbent, hogy amit ő szeretne találni a naplóban, az a többieket biztosan nem érdekli. – Úgy értem, arról, hogyan szerezhetnénk meg az Alkahesztet, miként juthatnánk ki erről a szigetről, mi van azzal a hadsereggel, vagy ilyesmi.

– Vissza kéne mennünk abba a szobába, hátha találunk ott még valamit – mondta Tamara.

Ezzel most arra célzott, hogy megint csókolózni akar Call-lel? A fiú nem volt biztos benne, hogy így értette. Tamarára sandított, ám a lány felbámult a mennyezetre.

Jasper bólintott.

– Igyekeztem Joseph mester bizalmába férkőzni, de egyelőre nem sikerült megtudnom mást, csak a csilije receptjét. A lecke a mágikus erőtérről nem volt valami tanulságos.

Call át sem öltözött a lefekvéshez. Elnyújtózott a matracon, zsongott a feje a csóktól meg a vele járó zavarodottságtól.

– Jó éjt, Call! – szólt Tamara olyan mosollyal, ami mintha tele lett volna titkokkal.

Jasper furcsa pillantást vetett a másik fiúra. Call elszánta magát, hogy holnap kifaggatja Jaspert mindenről, amit a lányokról tud. Nagyon, de nagyon remélte, hogy még nem késő.

Most az egyszer nem a káoszról álmodott.